A napokban volt a szülinapom..pom...pom. Nektek megsúgom, hogy betöltöttem a 40-et. Hogy éltem/élem meg? Nehezen, de már lassan feldolgoztam/elfogadtam hogy öregszem én is.
Aki ismer tudja rólam, sosem éreztem magam annyinak ahány éves vagyok, nem viselkedek, nem gondolkodom koromnak megfelelően, vagy ahogy ez elvárt lenne. A tapasztalat is azt mutatja, hogy az emberek sokkal fiatalabbnak látnak mint amennyi valójában vagyok, ami persze egy csuda jó dolog.
Sosem foglalkoztam a korommal, ha kérdezték sosem tudtam pontosan hány éves vagyok, most volt az első alkalom, hogy nehezen viseltem a szülinapom, pontosabban a 40-dik évem betöltését.
Hogy miért?
Mert ahogy mostanság mondogatni szoktam 40-től kezdődik a visszaszámlálás. Még elég fiatal vagy, hogy az álmaid valóra váltsd, ha még nem tetted meg, de már nem húzhatód az időt. Ez az a kor amikor gyakorlatilag minden átértékelődik, amikorra megtanulod élettapasztalatod alapján mi a fontos és mi nem, amikorra tudod mit akarsz és mit nem, amikorra kiismered az embreket, amikorra a kamasz mar “csókolom”-mal köszön neked (ezt viselem a legnehezebben :D).
Az én esetemben úgy fogalmaznék, hogy mostanra nőtt be a fejem lágya úgy igazán. Nagyon könnyen alkalmazkodom a huszonévesek világához, de ugyanakkor már van dolog a világukban ami már nekem is sok és akkor érzem, hogy hmmm öregszem, egyre sűrűbben előjön ez a mindennapjaimban és már én is kezdem érezni a generációk közti különbségeket. Sok fiatal kollégám van, húszas éveiben járó kolléga és azon veszem észre magam,hogy egyre inkább kezdek anyáskodóan viselkedni velük sem mint a barátjukként.
Simán elhüjéskedek velük, bulizók is ha kell, de az anyáskodás, az "idősebb" ember okossága, tanácsa mindig előjön, ami így természetes, azt hiszem, de számomra az elmúlt napok a felébredés napjai voltak, hogy én is öregszem, hogy nem maradtam meg örök fiatalnak, hogy nem tudhatom mennyi időm van még hátra itt a Föld nevű bolygón, a szeretteim között. Lehet még 40 év, de lehet kevesebb...Igen, eddig sem tudhattam mennyi időm van élni, de 40 után már valahogy ez tudatosul is és hát az esélyek is egyre nagyobbak, hogy el is jöjjön a nagy nap. De még itt vagyok és tervezek maradni is egy csomot mert még rengeteg tervem van, sok teendőm.
De eddig én mit tanultam meg a 40 év során? Mi az amit az élet megtanított nekem, amit ki is tapasztaltam, meg is éltem, amit jó tanácsként adnak tovább a lányaimnak (vagy bárkinek akinek szüksége lenne rá)? Az egyik legfontosabb, hogy a barátok jönnek és ugyanúgy mennek is, de a család az aki mindig ,marad és ott lessz neked, a közvetlen családtagokról beszélek: a párod, a gyerekeid, a szüleid. Bármit tegyél is rájuk számíthatsz és igen lessz egy két barát aki ugyanúgy mindig meletted marad, aki szeret és elfogad annak aki és amilyen vagy, sőt meglátja benned az értéket.
Világ életemben sok barátot szerettem volna és olyanokhoz ragaszkodtam akikhez nem kellett volna, akik nem viszonyozták a barátságom, vagy kihasználtak. Szenvedtem is e miatt sokat, kevésbé szerethetőnek éreztem magam...de nem vettem észre, hogy nem a megfelelő emberek barátságát kerestem, ezek a “barátok” le is morzsolodtak és maradtak azok akik igazán szeretnek.
Ők az igazán értékes emberek és habár nincsenek sokan, de ők ott vannak és lesznek is, ha napokig, hónapokig nem beszélünk, viszont mikor újra keressük egymást ugyanott folytatjuk ahol abbahagytuk. Ők ott lesznek, ha meg is bántjuk őket, ha szar kedvünk van, ha segítségre van szükségünk.... ezek azok az emberek akik bármilyen messze is vigye az élet őket, mindig megtalálnak és te is őket, ők az értékes emberek. Már nem vágyom sok barátra, csak igazira és van is és habár az összes igazi barátom kilométerekre van tőlem, mégis mindig kapunk rá módszert, hogy a barátságunk ápoljuk, hogy éreztessük a másikkal, hogy szeretjük és bármi legyen számíthat ránk.
Mostanra értettem meg, hogy az embereket megváltoztatni nem lehet, csak a mi hozzáállásukat velük szemben. Már nem akarok senkinek megfelelni, pedig az egész életem arról szólt, hogy azt csináltam amit mások elvártak, mindig ott volt a megfelelési vágy, a mit mond XYZ, ha nem ezt, vagy éppen azt csinálom. Már nem érdekel, addig amíg a saját elveimnek, saját maganak megfelelek és elég nagy elvárásaim vannak magamal szemben, elég ezeknek megfelelni...
Egy másik tanács amit a lányaimnak (és bárkinek akinek szüksége van rá) tovább adnék, hogy túl rövidd az élet és nagyon hamar eltelik, ahhoz, hogy ne éljünk igazán, hogy ne a szívünkre hallgassunk, hogy ne nevessünk minél többet, hogy rohanjunk 24-ből 24-et, ha lehetne...hogy egymás bántásával, rosszindulatoskodással töltsük....hogy egy olyan munkahelyen töltsük értékes időnket ahova rossz kedvel, szorongással megyünk, ahol nem szeretnénk lenni...hogy feladjuk az álmainkat...Igen, tudom vannak helyzetek mikor nincs más választásod, de azt is tudom, hogy az élet mindig ad kiskapukat, hogy ebből kimásszunk, tovább lépjünk, de a legtöbbször a komfortzonánk az ami nem enged, a megszokás, a félelem...Vannak lehetőségek,kiskapuk még a legkilátástalanabb helyzetekben is, csak meg kell tanulni ezeket észrevenni, hogy nyitott szemmel járjunk és ha észrevesszük őket merjünk lépni is. Az életet azért kaptuk, hogy éljük, hogy szeressünk, hogy tanítsunk, hogy tovább adjuk azt ami értékes bennünk és nem azért, hogy nyavajogjunk, tele legyünk szomorúsággal, gyűlölettel, gonoszsággal mások iránt ...igen könnyebb nyavalyogni, bánkódni, haragudni mindenre és mindenkire akire csak lehet minthogy éljünk, megtanuljuk a legrosszabban is meglátni a jót, a kiutat, mert higgyétek el mindig van, csak bátorság kell és akarat hozzá!
BÁTORSÁG ÉS AKARAT, hogy merjünk élni, úgy ahogy megálmodtuk, ahogy MI szeretnénk nem pedig mások, hogy meglássuk azokat az embereket akik minket szeretnek, akik meglátják bennünk az értéket és mi ezt viszonyozzuk, a többi embert pedig megtanuljuk elfogadni úgy ahogy van , olyannak amilyen, ha már szeretni nem is tudjuk...mert igen ez a legnehezebb: szeretni azt akit nem lehet vagy nem engedi.
Úgy érzem ezen okossagok tudatában, nekem a 40-dik életévem a változtatások éve lessz és egyik legszebb évem. A változások már ott kezdődtek amikor nem nagy bulival, sok emberrel ünnepeltem a szülinapom, hanem sok apró bulival, összejövetelel, olyan emberek társaságában akikről mostmár tudom mennyire értékesek az életemben...egy buli maradt el és ez a szüleimmel való ünneplés, amit sajnos egy országhatár és egy világ járvány egyenlőre megakadjozott de amint lehet bepotoljuk...a többi változásról pedig biztos hallani fogtok itt a blogon....Te mersz változtatni, változni azért, hogy igazan azt az életet éld amit szeretnél?
PS: a visszaszámlálást megkezdtem, idén már a 39-et töltöttem nem a 40-net, ahogy ezt a tortán lévő gyertyák is mutatják... jövőre jöhet a 38 :)
