Anya az életről mesél

Anya az életről mesél

Tekerj Katamaránon

2018. július 01. - kovia.rakosi

Sziasztok

 

Egy óriási élményben volt részem a hétvégén és erről mesélnem kell nektek, de ugyanakkor szeretném meg is örökíteni az emléket. Sikerült beneveznem a Tekerj katamaránon rendezvényre. Utolsó pillanatban ürült egy hely és úgy esett én mehettem. Nem is tudjátok mennyire örültem, hogy részt vehetek egy ilyen rendezvényen.

Miről is szól ez a tekerj katamaránon? Egy 4 órás spinning maratonról , mely attól különleges, hogy egy katamaránon zajlik. A katamarán Siófokról indul és Füredig megy majd vissza. Fergeteges a hangulat, jó zene, nyár, napsütés, Balaton és hát a mozgás, tekerés. Itt megnézhetitek miről mesélek: https://www.facebook.com/tekerjkatamaranon/

Szóval teljesen váratlanul felszabadult egy hely és a spinning edzőm, Bálint Gabi, szólt, hogy akarok-e menni velük (előtte jeleztem neki, hogy jövőre menni szeretnék mert idén már nem voltak helyek) én pedig gondolkodás nélkül rávágtam, hogy megyek. Aztán miután az első örömön túl voltam esett le, hogy a költségek nem éppen kicsik :nevezési díj, szállás, kaja, út és hát számomra teljesen ismeretlen emberekkel kellet utaznom (a spinning edzőmet kivéve, mert őt úgy 2 hónapja ismerem) és eltöltenem velük 5 napot. Az anyagiakat az mondtam összehozom maximum zsíros kenyeret eszek 1 hónapig :-P és hát ami a többieket illeti majd megismerem és ha nagyon nem egyezzünk akkor vonatra ülök és hazajövök. Szóval azt mondtam belevágok, habár csak 2 hónapja járok spinning edzésre és félő, hogy nem fogok tudni 4 órát letekerni mégis azt mondtam megprobálom maximum sétahajózók egy jót 15000-ért ;-)

Ugyanakkor jól jött ez a kis 5 napos vakáció messze mindentől és mindenkitől, olyan időszakát élem az életemnek amikor ez pont kapora jött, hogy kicsit gondolkozzak, rendet rakjak az életemben, eldöntsem mi és hogyan tovább. Kicsit olyan “Eat, pray, love”-os kiruccanás...mindig vágytam egy olyan utazásra mint amilyenre Julia Roberts ment az" Eat, pray, love" cimű filmben...vagy a “Vadon”-ban a csaj...ez olyan bakancslistás dolog és mostmár nagyon megérett egy ilyen kirándulás... olyan pontra jutott az életem, hogy kell egy ilyen, hogy letisztuljon bennem mit akarok, merre tovább és kivel, kikkel…A nyáron szeretném ezt összehozni, elmenni valahova egyedül én meg önmagam pár napra, de erről majd akkor.

Szóval 5 nap szabi család, gyerekek nélkül idegen emberekkel, hogy ebből mi lesz?!

A vakáció már tele izgalommal indult. Csütörtökön reggel lett volna a közös indulás, de egy nappal előtte neked, Emmus vakbélgyulladás szerű fájdalmaid voltak, rosszullétre panaszkodtál így mentőt hívtam, a kórházba beutaltak és úgy nézett ki a vakáció elúszik mert nekem mindenképp melletted volt a  helyem és ez nem volt kérdés és nem is tudtam volna egy percig sem messze lenni tőled tudva, hogy nem vagy jól. Szóltam is az edzőmnek mi a helyzet és ő csak annyit mondott arra koncentráljunk mindannyian, hogy csütörtökön kiengednek a kórházból, egészségesen és mi a tekerő csapat együtt megyünk Siófokra a maratonra. Erre koncentráltam, vagyis próbáltam, de  el kell mondanom, hogy semmi esélyt erre nem láttam erre. Aztán te, Emmus eldöntötted, hogy te haza akarsz menni másnap és estétől megszűnt a hasfájás és a lázad is egyre kisebb lett. Ejjel már nem volt lázad és mivel reggelre már jól voltál kiengedttek a korházból, igy mehettünk haza.

Azok az emberek akik nem is ismertek, sőt nem is találkoztak még velem, szurkoltak, hogy mehessek velük, hogy ott legyek a tekeresen, hogy velük töltsem a vakációt és aztán csütörtök  reggel vártak rám míg pakolok és megfürdök...igen, eldöntöttem, hogy megyek hisz sokkal jobban voltál és ha valami van veled, Emmus, apa melletted volt , én meg vonattal bármikor haza jöhetek hozzád. És csütörtök délben elindultunk...és hamar felismertem, hogy jókor jó helyen vagyok, a megfelelő emberekkel.

35882675_10216123456868519_639243506199560192_o.jpg

 

Szóval minden gondot otthon hagytam és mindenkit és csak élvezni akartam azt a pár napot...Első nap volt részünk gyönyörű napsütésben és nyári időben így amikor megérkeztünk ettünk majd irány a Balaton: fürdés, napsütés...buliii...itt találkoztam először a hétvégén azzal a ténnyel, hogy meg kellene tanulnom úszni és, hogy nem vagyok se öreg ehhez és késő sincs ehhez….sok volt a kacagás, hülyéskedés, fürdés...kicsit úgy éreztem mindenki otthon hagyta a mindennapok nehézségeit, gondjait és csak kikapcsolódni, élvezni akarja az életet, a vakációt ...azt hiszem ez sikerült…

 

img_4815.JPG

Este pedig nem lehetett más csak buli...csütörtök este Siófok elég kihalt volt ami a blizós helyeket illeti, de végül találtunk egy helyet, fogalmam sincs mi a neve, de mi elneveztük sakáltanyának, mert annyira hasonlított a filmbeli sakaltanyára. Volt ott minden 5 literes kancsóban koktél jó sok jéggel, bulii ezerrel, táncolás a pulton és az asztalokon (nemcsak mi :-D) és sok jókedv, kép és kacagás jaj és látvány show is, leöntöttek a pultot alkohollal majd meggyujtották... Nagyon jól sikerült buli volt (amint a képek is mutatják)

img_4231.JPG

A katamarános tekerés 2 napos rendezvény volt: szombaton és vasárnap, viszont nekünk csak szombat délelőtt volt jelenésünk 4 óra tekerésre amiből a mi spinning edzőnk tartott 1 órát (minden órát más edző tartott).

Szóval a péntek még szabi nap volt ami délig a másnaposság leküzdéséről és testünk folyamatos hidratálásáról szólt. Délben ebéd, majd szinte egy egész délutánt készültünk 6-an hogy elmenjünk egy cukrászdába sütizni...de megérte...isteni sütiket ettünk.

 

img_4342.JPG

Este egy visszafogottabb katamarános buliba mentünk (a katamarános tekerésen resztvevők találkozása, együtt bulizása). Ezt rövidre fogtuk mert másnap reggel korán kellett kelni hisszen spinning maratonunk volt a katamaránon. Ha engem kérdeztek én ezt a bulit záró bulinak rendeztem volna, a 2 nap tökéletes lezárása ként, akkor lehetett volna igazán bulizni, de igy maraton előtt sokan választották, hogy inkább rövidre fogják a bulit,ha egyáltalán sikerült bulizzanak….minket is beleértve.

img_4363.JPG

Szombaton reggel regisztráció után,fent a hajón, mindenki keresett egy biciklit amin 4 órán keresztül tekerni fog, a kísérők pedig körülöttünk, helyezkedtek el, az edzők meg izgultak. A szervezes nagyon okés volt, regisztrálás minden jól és gyorsan ment, hamar a hajon voltunk a bringáknál és 10 órakor elindult a hajó és persze a maraton is.

img_4461.JPG

Első edző elfoglalta a helyet, egy könnyebb edzéssel indított, de nagyon jo volt:  a zene, a szél, a víz, a tekerés, az adrenalin...el kell áruljam annyira felemelő érzés volt, hogy küzdöttem a könnyeimmel...egy életre szóló élményben volt részem... As aztán jött a második edző, ő már dinamikusabb órát tartott ekkor én átadtam a bringát kísérőnknek, hogy o is tekerhessen és átélhesse azt a leírhatatlan érzést.

 


img_4514.png

A harmadik órát edzőnk, Gabi tartotta, o hozta a rá jellemző dinamikusságot, bulit...aha ilyet csak ő tud, hogy meé tekerés közben is bulizunk :-D De amúgy óriási volt….

img_4507.png

 

Az utolsó órát ki más vezethette mint maga a főszervező, Zala Miki, ahol én személy szerint szinte végig állva tekertem mert habár együtt, de mégis mindenki a saját útját járta ebben az órában és nemcsak :)...Amikor a hajó kikötött Siófokon az útazásunk végén, mi úgy szálltunk le róla, hogy tényleg vége???, mert mi még tudtunk volna tekerni...annyira  hamar eltelt...de ahogy Gabi mondta más emberként szálltunk le a hajóról és ez így is van….

img_4522.JPG

Aztán jött egy közös ebéd a Musztafában Siófokon pezsgőzéssel, élménybeszámolóval és sok nevetéssel. Jaj és egy annyira jó gyümölcslevest ettünk náluk, hogy a következő 2 nap is azt rendeltünk ebédre...mennyei volt, de annyira, hogy már mindenki kicsit magáénak tudta már és uj nevet adott neki: erdei gyümölcsleves, pedig eper leves volt, vagy csak egyszerűen hideg levesnek hívtuk….

 

img_4598.JPG

Aztán este megint buli, kiöltöztünk és hát szombat lévén mostmár volt élet is Siófok utcáin, szórakozóhelyein. Mi először  a Testvérek nevű helyen kötöttünk ki és életemben először vizipipáztam és szerintem nem utoljára....mert ez a hétvége erről szólt, hogy lépjek ki a konfortzónámból, hogy kiprobáljak új dolgokat….jaj és persze megmutattuk megint a fiatalságnak, hogy is kell igazán bulizni.

img_4649_1.png

img_4792.png

 

Vasárnap mivel borús hideg idő volt (ez jellemezte szinte az egész hétvégét,csak a katamarán tekeresen volt  jó idő a tekeréshez, se túl meleg se hideg és fújt a szél). Ezért úgy döntöttünk wellness-ezni megyünk...volt aki fürdött, volt ki koktélozott a medencében,én örültem, hogy kicsit olvashatok és volt  ki szaunázott...ez egy olyan nap volt amikor mindenki annyira fáradt,kimerült volt, hogy valahogy egyedül akart lenni, minél kevesebb szocializálással...én úgy mondanám mindenki töltődött, de inkább egyedül….de ennek ellenére nagyon jó kis nap volt ;-)

Este én hamar elaludtam de olyan mélyen, hogy már idejét se tudom mikor aludtam ilyen mélyen valamikor a ti születésetek elött. A többiek még boroztak, buliztak...elmondásuk szerint nagyon jól...de valamiért nem hiszek nekik :P...a faradtsági szintjük miatt nem hiszem :)

img_5006.JPG

Hétfő a hazamenetel napja volt, de előtte még belefért egy kis töltődés a tengerparton, meg egy közös reggeli, sok nevetés majd séta a parton a víztoronyig, még egy koktel és sok kép…(meghaladtuk a 600 képet ezen a hétvégén). Utána  egy utolsó közös ebéd a Musztafába finom gyümölcslevessel és sok jó kedvvel….

img_5214.png

img_5229.png

img_5300_1.JPG

img_5226_1.JPG

img_5313.png

img_5335.png

Aztán irány haza egy jó savanyú rosé bor társaságában mi a csajok megbeszéltük a 4 pszichológiai temperamentum sajátosságait: a kolerikust, szangvinikust, flegmatikust és mellankolikust és, hogy ez hogy jelenik meg mindannyiunkban, vagyis én igy 5 nap után, hogy ismertem meg őket ...persze volt külön bejáratú sofőrünk akinek csak sima vizet volt szabad inni.

Mi a konklúzióm  a hetvegét illetően? Ilyen az ha az anya, vagy apa elszabadul otthonról :-D és igen még egyszer megcsinálnám és gazdagabb lettem 6 új baráttal, akik mellesleg óriási fejek és nagyon jó emberek, annyira, hogy egy tini lánycsapat megkért minket adjunk már nekik is egy kis jókedvet és megkérdezték, hogy csináljuk, hogy ennyire jókedvűek vagyunk...nekünk ez jó érzés volt, hogy így a 40 kapujában ilyet mondanak nekünk, de ugyanakkor gáz, ha egy tini nem tudja jól érezni magát, nem tud jókedvű lenne mikor a Balatonnál nyaral a haverokkal..

img_5297_1.JPG

Ezen kívül gazdagabb lettem sok élménnyel és igen kaptam pár választ is, hogy hogyan tovább és, hogy mi legyen: a 38-dik szülinapomig, ami 2019 februárjában van, meg kell tanulnom úszni, meg salsázni és lesz egy kocsim meg egy vízipipám, mert azt kerek a 38-dik szülinapomra :-)...és egy másik elgondolkodtató konkluzió..lehet megis a pszichológiát kéne választanom, (most, hogy itt a masodik pályaválasztásom előtt állok) ahogy azt sok eve szerettem volna de lebeszéltek róla???!!! Hmmmm…..

img_5348.PNG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kovia.blog.hu/api/trackback/id/tr9814077607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása